Lett eszperantista Egerben

Lett eszperantista Egerben. Május utolsó hétvégéjén M.T., lett eszperantista tisztelte meg látogatásával klubunkat. Vendégünket, aki férjével érkezett, végigkísértük az Eszperantó sétányon, majd a jelenleg fellelhető egri eszperantáliákat mutattuk be nekik. A rendkívül jó hangulatú találkozó este 6 órakor ért véget.

Egy amerikai Egerben

Októberi klubtalálkozónkon első ízben láttuk vendégül M.R. Harrell-t, az Egerben élő és dolgozó amerikai fiatalembert, aki Barta Zoltán klubelnökön keresztül felvette a kapcsolatot a klub közösségével abból a célból, hogy tökéletesítse és gyakorolja eszperantó nyelvtudását. A Klub tagjai tisztelettel és örömmel fogadták az új tagot, tekintve, hogy magyarul szinte egyáltalán nem beszél, és kommunikációjában főleg az eszperantó nyelvre szorítkozik.

Japán eszperantista Egerben

Európai körutazásán Egerbe látogatott Akatuki Nakasima japán eszperantista. A klubtalálkozók júliusi és augusztusi szünetelése miatt az elérhető klubtagok és vezetők találkoztak a vendéggel, akivel kultúrákon és kontinenseken átívelő kapcsolatot alakítottunk ki, és akit Könczöl Ernő, tiszteletbeli elnökünk szállásolt el egri tartózkodása idejére.
Nézze meg, hogy írják japánul a Magyarország és az eszperantó szavakat:

 

Bolgár kapcsolat a fesztiválon

Látogatási szándékát jelezte klubunknál Georgi Mihalkov bolgár eszperantista, író, művészeti szakember, aki a júniusi V. Szederinda Nemzetközi Folklórfesztiválra érkezett Egerbe egy gyermek-tánccsoport élén. Vendégünkkel klubunk városban lévő tagjai találkoztak, és alakítottak ki emlékezetes eszperantista kapcsolatot.
Képek az eseményről >>

# Kunveno kun Georgi Mihalkov
# Julian Modest
# V. Szederinda Nemzetközi Folklórfesztivál, Eger

Przemysl-Eger kapcsolat

Przemyśl nem csak Eger testvérvárosa Lengyelországban, a városok eszperantó közösségei is tartják a kapcsolatot. Augusztus 12-én az egri nyaralását töltő lengyel eszperantista, Henryk Gasiorowski hivatalos látogatást tett a klubnál. Mivel a klubtalálkozók július és augusztus hónapokban szünetelnek, így a klub szűk vezetősége, Könczöl Ernő és Barta Zoltán találkozott a vendéggel, akivel emlékezetes délután töltöttek el a városban.